Polányi 1958-ban végleg elfordult a kémiától és kizárólag társadalomelméleti és tudományelméleti kérdésekkel, illetve a tudományos megismerés filozófiai kérdéseivel foglalkozott. Szerinte minden jelenségben van egy hallgatólagos összetevő (tacit component), amely közvetlenül nem írható le és nem ragadható meg. Koncepciójának lényege így foglalható össze: "Többet tudunk, mint amennyit el tudunk mondani." Szerinte van járulékos tudás és van fókuszált tudás. A kérdés az, hogy a jelenségek helyes értelmezése a két tudás milyen arányát igényli. Eredményes tudományos megismerés Polányi szerint csak szabad és demokratikus társadalomban lehetséges. Tudományfilozófiai felfogását legteljesebben az 1958-ban megjelent Személyes tudás (Personal Knowledge) című könyvében fejtette ki.
Ez a fajta formai gondolkodás meghatározó vonulat Soós Tamás képzőművész alkotófolyamatában. A gazdag anyagon belül sokféle módszert figyelhetünk meg, legyen ez szobrászati és térbeli problémákról való gondolkodás, vagy tágabban, a minket körülvevő világ folyamatainak rendszerezése. A művek közül a legkorábbiak a 70-es évek végén keletkeztek, mások az elmúlt néhány év termékei. A témák a folyamatos mutáció során invenciózusan változnak, egy-egy motívum újra előkerül, felgazdagodik, avagy letisztulva él tovább. Amíg az egyes tárgyak viszonylag könnyen és gyorsan keletkeztek, a lassan kialakuló, egymásra épülve növekvő témák a formákkal eltöltött idő tanúi.
A papírmasé szobrok az úgynevezett “melankólia formát” fixálják. A korai művek témája a sziluett, amelyek formailag és arányaikat tekintve emberi, lélekformákra utalnak, és különböző karaktereket jelenítenek meg. Közelebbről szemlélve azonban tisztán látható a munkafolyamat. Az anyagból adódó organikus növekedés, és a rétegek egymásra rakódása adja a szobrok jellegét. Az újabb, fehér, vagy színes szobrok esetében a téma hasonló, míg az alapforma a korábbi műveket idézi, a konkrét problémák itt mások: az elvékonyodás, az ég felé törekvés, pasztell és egyéb színek használta, és egy játékosabb szellem jelenik meg. Az új szobrok fényében a régebbi munkák és motivációk is újraértelmeződnek.
A szobrok és installációk között elkülöníthető egy csoport, amely sokszor spontán, pillanatnyi megfigyelésekre épül. Az egyes elemek könnyen átvihetőek más installációkba, így valójában egy tágabb nyelv elemei. A felhasznált tárgyak látszólag egymástól függetlenek, más-más háttérből származnak, és különböző konnotációkat idéznek meg (kaktusz, pulcsi, kesztyű, kerámiák, csomagolóanyagok, Buddha fej, csaptelep, gumimatrac stb.). A legfontosabb összekapcsoló elem a személyes, emocionális töltés: gyakran családtagokhoz, vagy közeli barátokhoz kötődőnek a szobrok elemei, máskor a jól ismert, szomszédos, esetleg egy-egy művész rezidencia ideje alatt ismerőssé vált helyszín talált tárgyaiból és apró inkonzisztenciáira való rácsodálkozásból származnak.
A kiállítás kontextusában egy gazdag nyelv bontakozik ki, a különböző anyagok, így például papírmasé, hungarocell, bronz és kerámia sokféle technikával és formai megoldással párosulnak, melyek sokszor olyan alapvetőek, mint az álló és fekvő tárgyak, organikus növekedés, színes és taktilis felszínek, máskor viszont az egész világot bekebelezik párosítások és talált tárgyak segítségével.
A polaroid fényképek fontos szerepet játszanak, egyszerre segítik és komplikálják a kiállítást. Kapcsolatot teremtenek a papírmasé vagy hungarocell szobrok és a talált tárgyakból készült installációk között, miközben utat nyitnak a természeti formák felé. A szobrok és a fényképek együtt egyfajta mnemonikus mezőt jelenítenek meg.
Soós az elmúlt 25 évben készített szobrait csak nagyon ritkán állította ki, művészetében az utóbbi években egyre inkább a szobrok kötik le a figyelmét.
Az organikus energiák áramlása és egymásra hatása miatt az A38 tere, különleges hangulatával, az üvegfal mögötti Duna látványával, és fehér falaival kivételesen alkalmas e művek bemutatására.
A mintegy két méter magas Melankólia formák, oszlopszerű képződmények, organikus feszültséggel terhesek. A nagyméretű szobrok, a kicsi polaroidok, és a Duna különös, egyedi összjátéka adja a kiállítás alaphangulatát.
A Tacit Dimension /A Forma Ígérete című projekt két eseményből áll: a kiállítás-megnyitóból, ami egy művek által belakott térben zajlik, és egy kísérőeseményből, amikor a kiürített térben beszélgetünk a művésszel a forma ígéretéről.
A kiállítás csak a megnyitó napján, október 4-én 20-22 óráig tekinthető meg!
