Csurka Eszter A múltnak soha nincs alternatívája című kiállítását Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Osztályának vezetője nyitja meg, majd az ArusenKaa formáció zenél. A kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg.
Csurka Eszter legújabb kiállításának címe idézet Bartis Attila Nyugalom című regényéből.
Csurkánál visszatérő motívum, hogy egy-egy irodalmi idézetet választ művészeti projektjeihez. Látszólag naivan, kontextusból kiragadva, játékosan, mint talált tárgy építi be műveibe ezeket a kiragadott gondolatokat, sorokat. Egy 2005-ben a Ludwig Múzeumban Penge címmel megrendezett akciójához egy József Attila-sort választott: „Légy egy fűszálon a pici él”. 2013-ban az Ernst Múzeumban megrendezésre került egyéni kiállításának egy Pilinszy vers címét (A tengerpartra) választotta. A kiállítás záró falán a vers teljes szövege is olvasható volt.
A mostani idézet rendkívül provokatív: amit a falakon látunk, tekinthető a jelennek, hisz legfrissebb, 2016-ban született képeit állítjuk ki ezen a kiállításon, ugyanakkor értelmezésük is a jelenben történik, de az objektíven mérhető idő szempontjából ezek a vásznak a múlt egy-egy szeletét rögzítik, tehát a kép, ami előtt állunk, semmi más, mint a kép, ami előtt állunk, vagyis a múlt, aminek „soha nincs alternatívája”.
Aki ismeri Csurka festészetét, tudja, hogy amikor (a jelenben) képet rögzít a vászonra, tehát fest, igyekszik mindig több időpillanatot megragadni, több fázist (nézetet) egyszerre megmutatni, illetve alkotás közben is együtt haladni az idővel, azaz benne lenni. Az az érzésünk, mintha mindig azt a pillanatot szeretné elcsípni, ami az érzékelhető határán túl van. (Vannak ilyen pillanatok.) Csurka a magyar kortárs művészet egyik legkomolyabb kísérletezője. Szín, forma nála majdnem másodlagos. A festészet ugyanolyan eszköz, mint a rajz, a performansz vagy az akció. Úgy szeretne festeni, ahogy egy élőlény (növény, állat, ember, sejt) növekszik, vagyis elérve a teljes ösztönállapotot, az öntudatlanság szabad előre mozgását. Mégis, amikor magát értelmezi, általában tudományos kutatásokat emleget, fizikai, kémiai, csillagászati felfedezésekre hivatkozik. Csurka folyamatosan szeleteli az időt, és ahogy egyre nagyobb gyakorlatra tesz szert ebben a tevékenységben, egyre absztraktabbá válik a folyamat, egyre művészibbé az alkotó aktus.
De lehet-e az időt olyan vékonyan szeletelni, hogy a múltnak ne legyenek alternatívái?
Csurka ezen törekvésének jelenlegi fázisát tekintheti meg, aki megnézi a kiállítást.
A lendületes, mozgásokkal és érzelmekkel telített képek a redukált színpaletta feszes kompozíciók metszetében kerülnek bemutatásra. A festmények cím nélkülisége ezúttal is szabad teret enged a befogadóknak az egymásra rétegződő érzelmek és gesztusok szabad értelmezéséhez. A kiállítás fókuszában a folytonosan változó szubjektív idő- és térélmény van, erre az érzelmi, intellektuális élményre reflektálnak a kiállított munkák.
